Vég és kezdet

Tegnap óta hivatalosan is főiskolásnak számítok!
Már csak egy hét és kezdetét veszi életem egy új szakasza. Kissé félek, hogy milyen lesz az új környezet, hogy elfogadnak-e majd a többiek. Mit szólnak majd hozzám? Igen, még mindig túlzottan érdekel mások véleménye. És ezt nehéz levetkőzni. Félek mások kritikájától, de valahogy eddig is túléltem, ezután is menni fog! Ráadásul most már van valaki, aki segítsen ebben, és "együtt teszünk mindenki véleményére", ahogy Ő fogalmazott. Hálás vagyok, amiért Őt magam mellett tudhatom, habár már öt éve ismerem, igazán csak most kezdem ismerni. Vele kezdődött meg nyár elején a változás, az új fejezet.
Azt hiszem, az évek során erőssé váltam, vagy legalább is megtanultam, hogyan mutassam magam annak a külvilág számára. A visszajelzések ezt mutatják.
Látjátok, hogy még is mennyire fontos mások véleménye? Na persze nem azt mondom, hogy függjetek ezektől, csak, hogy milyen jól tud esni, ha a környezeted megerősít valamiben. Például, hogy jó úton haladsz a változás, fejlődés felé. A pozitív, építő kritikát mindig el kell fogadni, meg kell fogadni, a többire pedig nem szabad figyelni, mert az nem szívből jön, azt azért kapja az ember, hogy az önbizalma csorbuljon. Negatív kritikát csak is rossz emberektől kaphatunk, akiket fel kell tudni ismerni és ki kell zárni az életünkből.
És megint kezdődhet az idegeskedés... Tegnap egy kissé nehézkesen ment a beiratkozás, a végére már úgy éreztem, mindjárt kidobom az ablakon a számítógépet. Két hónapja nem éreztem így, most kiderült, hogy ezen is változtatnom kell még. Hosszú a teendők listája, és úgy érzem egyre hosszabb lesz... De ki kell tartani, senki sem mondta, hogy az Élet egy könnyű utazás lesz!

Nagy találkozások, elfeledett dolgok

Ma egy nagyon érdekes dolog történt velem, amit úgy gondoltam, érdemes megosztanom Veletek.

Pár barátommal a Balatonon töltöttük a napot. Egy igazán kellemes kis nap volt, a végére nagyon elfáradtunk mindannyian. Hazafelé egy hosszú, unalmas, egyedül töltött vonatút várt rám. De mint később kiderült, azért a mai napnak is több értelme volt.
Többször is át kellett szállnom, köszönhetően kicsiny hazánk remek közlekedési útvonalainak, ráadásképp majd’ egy órát várhattam a következő vonatra. Egy Isten háta mögötti kis faluban volt az első csatlakozásom, és mivel már jártam erre, tudtam, hogy nagyon fogok unatkozni. De még sem így történt…
A vonatról többen is leszálltunk, de mindenki ment a saját dolgára, én pedig helyet foglaltam a vasúti épület előtt egy padon. A vonat már elment, a vasútállomás meg teljesen kiürült engem és két másik személyt kivéve. Az egyik a kedves kalauz bácsi volt, a másik pedig egy fiatal lány. Körülbelül velem egyidős lehetett, talán pár évvel idősebb, és egy csöppet elvarázsoltnak tűnt. De szimpatikusnak találtam. Hatalmas hátizsák volt a hátán, ebből tudtam elsőre, hogy fesztiválra megy.
-Te is Ozorára mész?-kérdezte, miközben lepakolt mellém a padra.
Én csak egy rövid nem válasszal és egy kedves mosollyal válaszoltam. Ő pedig felfedezőútra indult. Fel-alá sétálgatott a vágányok között, és sok mindent alaposan megfigyelt, majd visszatért mellém.  Olyan természetesnek tűnt, ha lett volna nálam fényképezőgép, biztos megörökítem pár képben.
A vasutas szoba épp a pad mellett állt, a lány pedig beállt az ajtóba, ahol kellemes zene hallatszott ki. Meditációs zene. Írt is valamit egy kis füzetbe. Úgy éreztem, rokonlélek, így hát muszáj volt megszólítanom.
A következő egy órát végig beszélgettük és igazán kellemes volt. Elmesélte, hogy először el sem akart indulni, de ott azon a nyugodt helyen, a meditációs zenét hallgatva és a segítőkész kalauzzal beszélgetve úgy érzi, még is volt értelme elindulnia. Megjegyezte, hogy milyen nyugodt az a vasútállomás, nagyon elnyerte a tetszését. Minden apró kis szépségnek örült, és folyamatosan mosolygott. Jókedve hamar átragadt rám is.
Sosem mertem így szóba elegyedni vadidegen emberekkel, de ő valahogy vonzott. Úgy éreztem, muszáj vele beszélnem. Rengeteg dolgot mondott, ami megragadt a fejemben, amiket alaposan átgondoltam. Sok mindenben egyetértettünk, így nem volt nehéz beszédtémát találnunk. Végül, mikor elérkezett a búcsú, megbeszéltük, ha úgy van, még találkozunk. Egy gyors ölelés, és már ment is a vonatom.

Hát így történt ez a kis kalandom. Igazán semmiség, de még is, valahogy fontosnak érzem. Talán ezt hívják nagy találkozásnak? Biztosan volt valami lényeges dolog benne, egyébként meg sem történt volna, nem igaz?
Pesti lány, azt hiszem, így nagyon élvezte a természet látványát, a hatalmas csöndet körülöttünk. Rájöttem, hogy mostanában egy percre sem pihentem meg, csak pörögtek körülöttem a történések, még csak felfogni sem volt időm. Így meglepő volt számomra az a nyugalom. Ha másra nem is, legalább arra jó volt ez az egy óra, hogy tudatosodjon bennem, muszáj néha lassítani, kiszállni a mindennapokból, és csak úgy magamban lenni, magamra összpontosítani. Kiülni egy csöndes helyre, ahol semmi mást nem lehet hallani a bogarakon és a saját gondolataimon kívül.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen az emberek élete, szerintem ez elengedhetetlen. A legtöbben már elfelejtettük, milyen is például csak ülni és a csillagokat nézni, vagy ahogy a szél fújja a búzatáblát, a méhek röpködnek körülöttünk. Kell néha egy pár perc, ami csak azzal telik, hogy magunk elé révedünk. Meditálunk. Ugyan is az nem csak abból áll, hogy az ember zengeti az OM-ot. Mindenki úgy tegye, ahogy neki a legmegnyugtatóbb.
Szóval ne higgyétek, hogy önzőség, hetente legalább egy órára meneküljetek el a tömegből, a zajból és élvezzétek a Nyugalmat…

Egy korszak vége…

Igen, jól látjátok!

Kb. egy év kihagyás után visszatérni látszok. És hogy mi ösztönzött erre?

Nos, első sorban, mondjuk az, hogy vége a gimis éveimnek, ezáltal majdnem két hónapig szabad vagyok! Ye!;)
Kicsit furcsa érzés, bár még nem fogtam fel igazán. Még mindig abban a tudatban vagyok, hogy szeptember 1-től ugyan úgy folytatódik minden. Pedig totálisan megváltozott/meg fog változni az életem. A meglepő az, hogy ez a folyamat már most beindult, de erről majd később…
Egy hónappal ezelőtt, még nagyban készültem az érettségijeimre, nagyon be voltam parázva.  Na jó, annyira még sem. Ez az egész izgulós téma nem az én stílusom. Persze, azért volt bennem egy kis feszültség, hogy mi van, ha még sem sikerül úgy, mint kéne, de azért nem rágtam tövig a körmeimet .

Sosem értettem, hogy mi értelme ennyire izgulni valami miatt. Ha eléggé fontos neked úgy is rendesen felkészülsz rá, ha meg nem, meg sem érdemled, hogy sikerüljön! Különben is, az izgalom lehet, csak ront a helyzeten. Persze egy kevés azért nem árt, hiszen így még jobban az adott dologra tudsz fókuszálni, de nem szabad túlzásba vinni! Szóval csak mély levegő és nyugi!

Ezt is túléltük! A ballagásra úgy készültem, hogy végig bőgőm az egészet, mivel ilyen kis érzékeny lelkű vagyok. De kár volt „félnem”. Ez a rendezvény is hű maradt az osztályunkhoz. Tipikus MI volt az egész: kapkodós, össze-visszaság. De jó volt a hangulat, ahogy a banketten is (de ez maradjon csak meg nekem/nekünk).
A lényeg a lényeg, véget ért egy öt éve tartó időszak az életemből, és rengeteg sok szép és kevésbé szép emlékkel zárhatom. A társaság, az osztály és a többi ott tanuló diák nagyon fog hiányozni, és az a legszörnyűbb, hogy tudom, a fősulin nem lesz ilyen családias baráti köröm, mint itt volt.

Ennyit a múltról, most jöjjön a következő indok:
Valahogy kedvet kaptam újra az íráshoz. Eszembe jutott, hogy miért is kezdtem el ezt a blogot-> hogy megmutassam Nektek a Fényt az alagút végén!
Úgy érzem, mostanra nagyjából sikerült elérnem egy részét annak, amit szerettem volna: az embereknek, ha rám gondolnak, először az jusson rólam eszükbe, hogy egy pozitív személyiség vagyok. Erről az utóbbi pár

hétben megerősítést kaptam, ami nagyon jól esett.
Szóval úgy gondoltam, miért is ne próbálhatnám meg újból? Talán most végre sikerül rákapnom az ízére és nem téríti el semmi a figyelmem, megmarad a kitartásom.

Szeretek írni, már mint a fejemben…A lustaságot még  nem sikerült legyűrnöm, így az a sok történet még mindig csak a fejemben létezik, a nyomtatott változat még várat magára (remélhetőleg már nem sokat). Tehát, újult erővel most újra megpróbálom! :D

Na és a blog…
Azt hiszem, elkélne egy kis felújítás, átrendezés, témaváltás stb… Úgy hogy még mindig a türelmeteket kérem (ha egyáltalán nyomon követ valaki), és ha bármi kérdésetek, óhaj-sóhaj lenne, nyugodtan keressetek fel, ahogy csak tudtok!^^