Project

Nemrég rátaláltam egy érdekes cikkre, melyben arról van szó, hogy egy pár nő kitalálta, ők egy teljes évig ugyan azt a ruhát fogják hordani minden nap. Vagy aki 33 db ruhával kibírja fél évig. Nos, ez mind szép és jó, mivel nem túl pénztárca barát mikor már kifolyik a sok ruha a szekrényünkből. De azt is tudom, hogy én erre nem lennék képes. Sokszor próbáltam már megszabadulni rengeteg ruhadarabomtól, de aztán mindig visszakerültek a helyükre.
Ezért én ezt a kezdeményezést egy kicsit megfordítanám: Mi lenne, ha minden ruhadarabodat elkezdenéd hordani? Szerintem ők is hálásak lennének, hogy nem csak a szekrényben porosodnak. És így legalább nem lenne az az érzésed sem, hogy nincs mit felvenned, vagy nem etetnéd a molyokat, ráadásul még változatos is lennél :)
Úgy döntöttem, kipróbálom, és minden nap más-más ruhát veszek fel. Ez egy project, amit szeptember 7-től tervezek elkezdeni, és amit minden nap dokumentálni fogok Nektek. Remélem ezzel sokatokat meggyőzlek és ahelyett, hogy kidobnátok vagy foszlani hagynátok szegény darabjaitokat, mind a kedvencetekké válik! :)

Egyébként azt a bizonyos cikket itt olvashatjátok:Vous.hu

Vég és kezdet

Tegnap óta hivatalosan is főiskolásnak számítok!
Már csak egy hét és kezdetét veszi életem egy új szakasza. Kissé félek, hogy milyen lesz az új környezet, hogy elfogadnak-e majd a többiek. Mit szólnak majd hozzám? Igen, még mindig túlzottan érdekel mások véleménye. És ezt nehéz levetkőzni. Félek mások kritikájától, de valahogy eddig is túléltem, ezután is menni fog! Ráadásul most már van valaki, aki segítsen ebben, és "együtt teszünk mindenki véleményére", ahogy Ő fogalmazott. Hálás vagyok, amiért Őt magam mellett tudhatom, habár már öt éve ismerem, igazán csak most kezdem ismerni. Vele kezdődött meg nyár elején a változás, az új fejezet.
Azt hiszem, az évek során erőssé váltam, vagy legalább is megtanultam, hogyan mutassam magam annak a külvilág számára. A visszajelzések ezt mutatják.
Látjátok, hogy még is mennyire fontos mások véleménye? Na persze nem azt mondom, hogy függjetek ezektől, csak, hogy milyen jól tud esni, ha a környezeted megerősít valamiben. Például, hogy jó úton haladsz a változás, fejlődés felé. A pozitív, építő kritikát mindig el kell fogadni, meg kell fogadni, a többire pedig nem szabad figyelni, mert az nem szívből jön, azt azért kapja az ember, hogy az önbizalma csorbuljon. Negatív kritikát csak is rossz emberektől kaphatunk, akiket fel kell tudni ismerni és ki kell zárni az életünkből.
És megint kezdődhet az idegeskedés... Tegnap egy kissé nehézkesen ment a beiratkozás, a végére már úgy éreztem, mindjárt kidobom az ablakon a számítógépet. Két hónapja nem éreztem így, most kiderült, hogy ezen is változtatnom kell még. Hosszú a teendők listája, és úgy érzem egyre hosszabb lesz... De ki kell tartani, senki sem mondta, hogy az Élet egy könnyű utazás lesz!

Hála és Áldás ^^

Vagy is az első köszönetnyilvánítás!

Nagyon hálás vagyok, amiért mostanában ilyen sokan kértetek tőlem cserét. Ez azt jelenti, hogy egyre többen találtok rá kicsiny világomra, és talán egy párotok tetszését el is nyeri. Ezért igazán boldog vagyok!

Igyekszem minél gyakrabban hozni a bejegyzéseket, még egy hónapig majd nem teljesen szabad vagyok, aztán szeptember 7-től fogalmam sincs, hogy fog alakulni az életem...

Egyenlőre viszont még nyár van, élvezzétek ki az utolsó pár hetet, legyetek boldogok, töltsetek nagyon sok időt a szabadban, találjatok rá Önmagatokra és a Belső békétekre. Egyszóval tegyétek, ami boldoggá tesz titeket!

Oh, és ami a legfontosabb:Éljetek a Jelenben!

Ezt szerintem sokan félreértelmezik, ugyan is ez nem abból áll, hogy minden pillanatban őrültségeket csinál az ember, csak annyit jelent, hogy ne gondoljatok a problémákra. Szeptembertől kezdődik a fősuli? Hol van az még... Nemsokára lejár a koleszos jelentkezés határideje és nem tudod, hogy bekerülsz-e? Ha úgy kell lenni, úgy is sikerül...

Szóval most még itt a nyár, a 40 fok, így ne hagyjátok, hogy a gondok legyűrjenek Titeket!

Hajrá, hajrá!^^

Nagy találkozások, elfeledett dolgok

Ma egy nagyon érdekes dolog történt velem, amit úgy gondoltam, érdemes megosztanom Veletek.

Pár barátommal a Balatonon töltöttük a napot. Egy igazán kellemes kis nap volt, a végére nagyon elfáradtunk mindannyian. Hazafelé egy hosszú, unalmas, egyedül töltött vonatút várt rám. De mint később kiderült, azért a mai napnak is több értelme volt.
Többször is át kellett szállnom, köszönhetően kicsiny hazánk remek közlekedési útvonalainak, ráadásképp majd’ egy órát várhattam a következő vonatra. Egy Isten háta mögötti kis faluban volt az első csatlakozásom, és mivel már jártam erre, tudtam, hogy nagyon fogok unatkozni. De még sem így történt…
A vonatról többen is leszálltunk, de mindenki ment a saját dolgára, én pedig helyet foglaltam a vasúti épület előtt egy padon. A vonat már elment, a vasútállomás meg teljesen kiürült engem és két másik személyt kivéve. Az egyik a kedves kalauz bácsi volt, a másik pedig egy fiatal lány. Körülbelül velem egyidős lehetett, talán pár évvel idősebb, és egy csöppet elvarázsoltnak tűnt. De szimpatikusnak találtam. Hatalmas hátizsák volt a hátán, ebből tudtam elsőre, hogy fesztiválra megy.
-Te is Ozorára mész?-kérdezte, miközben lepakolt mellém a padra.
Én csak egy rövid nem válasszal és egy kedves mosollyal válaszoltam. Ő pedig felfedezőútra indult. Fel-alá sétálgatott a vágányok között, és sok mindent alaposan megfigyelt, majd visszatért mellém.  Olyan természetesnek tűnt, ha lett volna nálam fényképezőgép, biztos megörökítem pár képben.
A vasutas szoba épp a pad mellett állt, a lány pedig beállt az ajtóba, ahol kellemes zene hallatszott ki. Meditációs zene. Írt is valamit egy kis füzetbe. Úgy éreztem, rokonlélek, így hát muszáj volt megszólítanom.
A következő egy órát végig beszélgettük és igazán kellemes volt. Elmesélte, hogy először el sem akart indulni, de ott azon a nyugodt helyen, a meditációs zenét hallgatva és a segítőkész kalauzzal beszélgetve úgy érzi, még is volt értelme elindulnia. Megjegyezte, hogy milyen nyugodt az a vasútállomás, nagyon elnyerte a tetszését. Minden apró kis szépségnek örült, és folyamatosan mosolygott. Jókedve hamar átragadt rám is.
Sosem mertem így szóba elegyedni vadidegen emberekkel, de ő valahogy vonzott. Úgy éreztem, muszáj vele beszélnem. Rengeteg dolgot mondott, ami megragadt a fejemben, amiket alaposan átgondoltam. Sok mindenben egyetértettünk, így nem volt nehéz beszédtémát találnunk. Végül, mikor elérkezett a búcsú, megbeszéltük, ha úgy van, még találkozunk. Egy gyors ölelés, és már ment is a vonatom.

Hát így történt ez a kis kalandom. Igazán semmiség, de még is, valahogy fontosnak érzem. Talán ezt hívják nagy találkozásnak? Biztosan volt valami lényeges dolog benne, egyébként meg sem történt volna, nem igaz?
Pesti lány, azt hiszem, így nagyon élvezte a természet látványát, a hatalmas csöndet körülöttünk. Rájöttem, hogy mostanában egy percre sem pihentem meg, csak pörögtek körülöttem a történések, még csak felfogni sem volt időm. Így meglepő volt számomra az a nyugalom. Ha másra nem is, legalább arra jó volt ez az egy óra, hogy tudatosodjon bennem, muszáj néha lassítani, kiszállni a mindennapokból, és csak úgy magamban lenni, magamra összpontosítani. Kiülni egy csöndes helyre, ahol semmi mást nem lehet hallani a bogarakon és a saját gondolataimon kívül.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen az emberek élete, szerintem ez elengedhetetlen. A legtöbben már elfelejtettük, milyen is például csak ülni és a csillagokat nézni, vagy ahogy a szél fújja a búzatáblát, a méhek röpködnek körülöttünk. Kell néha egy pár perc, ami csak azzal telik, hogy magunk elé révedünk. Meditálunk. Ugyan is az nem csak abból áll, hogy az ember zengeti az OM-ot. Mindenki úgy tegye, ahogy neki a legmegnyugtatóbb.
Szóval ne higgyétek, hogy önzőség, hetente legalább egy órára meneküljetek el a tömegből, a zajból és élvezzétek a Nyugalmat…