Egy kis agymenés

Tudjátok, miért szeretek olvasni?
Mert olyankor egy olyan világba kerülök, ahol a saját problémáim semmiségnek tűnnek. Beleveszek olyanok életébe, akik ugyan tudom, hogy nem is léteznek, de az ő történetüket olvasva a sajátom eltűnik. Mint ha nem is létezne... Elfelejtem, hogy ki vagyok, hol vagyok, csak a történet van és én. Sőt, talán még én sem létezek olyankor. Csupán a könyv szereplői. Ha egy jó könyvet olvasok, megszűnik az idő.
Mikor befejezek egy könyvet, valahogy mindig erősebbnek érzem magam. Úgy érzem, bármire képes vagyok, bármit véghez tudok vinni. Fogalmam sincs, honnan jön, de úgy érzem, a könyvekből erőt merítek, még akkor is, ha nem ez a szándéka a történetnek.
Bárki a főszereplő, a főhős, eggyé válok vele, és úgy érzem, átélek mindent amit ő is átél.

Mindig is ábrándos voltam, imádok álmodozni, talán ebből ered a könyvek iránti szerelmem. Ha végeztem eggyel, utána még nagyon sokáig a hatása alatt állok, vele álmodok, minden gondolatom körülötte forog. Olyannyira beleélem magam, hogy már-már elhiszem, mindez valóság.

Azért részesítem előnyben a könyveket, mert ott minden a saját fantáziámra van bízva. Nem tukmálják rám a saját, általuk elképzelt szereplőket, csak egy kis útmutatást, a többit pedig a fantáziámra bízzák. A könyvekben a brutalitás sem tűnik olyan...erőszakosnak.
Ha jobban belegondolok, minden író egy-egy Isten. A saját világának a Teremtője.

Na és még egy kis szösszenet, nekem nagyon tetszik :D
10 dolog, amit csak könyvfanatikusok értenek...
1. Gyerekkorodban te nem egy világban éltél, hanem SOKBAN. Csodálatos kalandokba és helyszínekre képzelted magad, teljesen átélve a történeteket. Hol indián voltál, hol tatár hercegnő. Barbie babázás? Kösz, maradjon csak a többieknek!
2. Voltál már halálosan szerelmes egy regényhősbe. Voltál már halálosan szerelmes valakibe, mert ugyanazokat a könyveket szerette, mint te.
3. Stócokban állnak nálad otthon az elolvasásra váró könyvek, mert mindent megveszel, ami érdekel, csak éppen időd nincsen elég, hogy végigolvasd őket.
4. Imádod az új könyvek illatát. Imádod az antikváriumban vett, régi, gyűrött-sárgult könyvek illatát. Eleve, a könyvesbolt számodra egy mennyország, ahonnan mindig kótyagos fejjel, egy nagy szatyornyi könyvvel és megcsappant pénztárcával távozol.
5. ”Csak még ezt a fejezetet… hupsz, már hajnali 2 óra van??”
 6. Ha már a könyv végéhez érkezel, elkezdesz taktikázni az időbeosztással. Mert ki akarja az utolsó 20 oldalt másnapra hagyni? Vagy ne lefekvés előtt fejezzem be, mert akkor úgy felpörgök, hogy utána nem tudok majd elaludni?? Nehéz dilemmák ezek.
7. Minden könyv befejezésével egy kicsit mintha a te életednek is vége szakadna. Egészen addig, amíg az új könyvedbe bele nem kezdesz.
8. Bármikor, bárhol képes vagy belefelejtkezni egy jó könyvbe. Még a buszon ülve is elfutja a könny a szemedet, vagy hangosan nevetgélsz. Vagy épp véletlenül tovább mész egy megállóval..
9. Nem tudsz válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc könyved. Hiszen annyi van!
10. Olyan intenzíven éled meg a könyv hőseinek történeteit, hogy később már nem emlékszel, hogy egy sztori veled vagy az ismerőseiddel esett-e meg, vagy valamelyik könyvben találkoztál vele.

Kiakadtam...

De nem a sok "igénytelen" blog miatt, mint mostanában olyan sokan, ha nem épp azok miatt, akik ezekről a blogokról írnak.
Könyörgöm, ha nem tetszik egy blog, akkor miért a sajátodon vagy egy csoportban kell a másikat kiosztani? Ha véleményt szeretnél írni, akkor ezt annak a bizonyos személynek a blogján tedd!  Oké, hogy segíteni akartok, és elérni, hogy mindenki blogja igényes és olvasható legyen, de mint én is, rengetegen vagyunk kezdők, akik segítségre szorulunk, kérünk kritikát, eligazítást és a nálunk jártasabbak ezt meg is adják. De vannak olyanok, akik ezt a segítséget nem személyenként adják meg, ha nem csak úgy kiakadnak és leírják a véleményüket egy újabb bejegyzésben a saját kis blogjukon, amit a többség úgy sem olvas, szóval nem sokat segítesz vele azoknak, akinek a blogjával gondod van!
Persze itt is van kivétel,  mint mindenhol, aki kedvesen elmondja egyenként minden bloggernek, hogy mit kéne javítania, de sajnos akadnak olyanok, akik azt hiszik, úgy segítenek, ha lehordják a kezdőket...
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ezentúl senki se merészeljen olyan cikket írni, ahol segítséget szeretne nyújtani, csak azt, hogy ne ez legyen az egyetlen megoldás.
Segítsünk egymásnak, ne csak a saját blogunkat akarjuk fejleszteni és népszerűsíteni egy újabb bejegyzéssel!

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis agymenésem, a véleményeket még mindig szívesen várom!^^

Ficik

Érdemes benézni a Fanfictionok modulba, hiszen elkezdtem feltölteni a részeket^^ Igen, ez a nap is eljött!
Egyenlőre még csak az "Ébren álmodni" ficit tudjátok megnyitni, de hamarosan  elkészül a többi is!
Addig is olvasgassátok azt, írjátok le véleményeteket és iratkozzatok fel! :D

Valamint továbbra is várom a műveiteket a k.timcso07@gmail.com e-mail címre :D

Fejlődünk^^

Nos, mint látjátok az oldal sikeresen új dizit kapott, ezért köszönet RegiKiarának^^
Valamit elkészült az új modul "Ti küldtétek", ezentúl ide rakom majd ki az általatok küldött műveket. És a Fanfiction leírások és szép lassan felkerülnek, bár magukat a történeteket még nem tudjátok elolvasni.
Küldjetek, olvassatok, nézelődjetek és várjatok türelemmel!^^

Mindig a jó utat választod!

Még ha néha nem is hiszed el, így van!
Talán furcsa ebbe belegondolni, de abban a pillanatban akárhogy is döntesz, az a helyes választás. Talán később, mikor visszatekintesz nem így látod, de akkor már késő. És miért is bánnád meg a döntéseidet, ha abban az adott pillanatban azt találtad helyesnek? Ráadásul még élvezted is!

Velem is sokszor előfordult már, hogy eldöntöttem valamit, de később megbántam. Mostanra már kezdem elfogadni, hogy ez hülyeség! Változtatni már úgy sem tudok az akkori döntésemen, így hát el kell hinnem, hogy ennek így kellett lennie. Az ember a saját hibáiból tanul, szóval ha Te azt a döntésedet rossznak ítélet, csak gondolj bele, hogy így legalább volt miből tanulnod!

Ne rágódj túl sokat a lehetőségeken, csak válassz egyet, mert bármit is választasz, az a Te döntésed és biztos lehetsz benne, hogy az a helyes! És semmi esetre se gondolj úgy a múltadra, az akkori választásodra úgy, hogy "Mi lett volna, ha...?" Hiszen ezzel csak magadat marcangolod, és nem jutsz előrébb! Csak gondold át a helyzetet, pörgesd végig magadban a történteket. Vond le a tanulságot, válogasd ki belőle a szépet és dobd ki a fölösleget. Már is jobban fogod magad érezni!

Reloaded

Igen-igen... Az utóbbi két hétben kissé eltűntem, mostanában sűrű a nyaram, de élvezem! Egy hetet táborban töltöttem, ami nem volt eseménytelennek mondható, majd egy kis fesztivál is becsúszott. Közben persze megint pofára ejtettek, de az élet megy tovább! Plusz legalább van egy új fogadalom is.^^

Na de a lényeg... Mivel úgy látom, nem igen látogatjátok az oldalt, kitaláltam valamit!
Most Rajtatok a sor, hogy megmutassátok, Ti is tudtok alkotni valamit! Arra gondoltam, ha van valami, amit szívesen megmutatnátok a többieknek, de nincs bátorságotok hozzá, vagy csak lusták vagytok blogot csinálni neki, vagy bármi hasonló, küldjétek el nekem, én pedig feltöltöm Ide!
Lehet az egy vers, novella, rövidebb történet, vagy akár általatok festett, rajzolt kép, vagy fénykép. Bármi, amit megosztanátok a nagyvilággal!
Nem fogok válogatni, amit kapok, feltöltöm, szóval csak bátran! :D
Erre az e-mail címre várom az alkotásokat: k.timcso07@gmail.com

Friss

Nos, mint láthatjátok szép lassan fejlődik az oldal^^ Már csak arra lennék kíváncsi, hogy olvassa-e egyáltalán valaki?><
Kikerült egy szavazás, ahol arra vagyok kíváncsi, hogy mit szeretnétek még látni az én kis blogomon. Ha egyik opció sem nyeri el a tetszéseteket, kérlek Titeket, hogy a chat-be írjátok le az ötleteiteket!
Valamit készítettem egy újabb menü pontot, kérlek azt is nézzétek meg!
Sajnos lusta ember lévén csak lassan haladok bármivel is, de igyekezni fogok, és nemsokára hozom a ficiket, regényeket és novellákat!^^
Addig is terjesszétek, szavazzatok és írjátok le a véleményeteket!

Love is love

Tényleg ilyen egyszerű lenne? Talán... Annak mindenképp, aki viszont kapja ezt az érzést. És mi a helyzet azokkal, akik reménytelenül szerelmesek? Vagy akik egyáltalán nem is éreznek így?
Talán, ha az ember elfogadja a helyzetét, úgy sokkal könnyebb. Elfogadni, hogy akit valaha nagyon szerettem és ő viszont szeretett, eltaszított magától, megbántott és olyanért gyűlölt, amit el sem követtem. Elfogadni, hogy még egyáltalán nem felejtettem el azt, ami volt köztünk és elfogadni, hogy én még igenis reménykedem benne, hogy esetleg újrakezdhetjük... Ha elfogadnám ezeket, talán tényleg könnyebb lenne.
De nem tudom elfogadni! Egyszerűen csak tovább szeretnék lépni, mert ez a személy nem érdemli meg, hogy így érezzek iránta.  De még is, mind ezek ellenére, úgy érzem, hogy megbocsátottam neki. Habár ő nem kérte...
Valami azt súgja, hogy ennek még nincs vége, pedig semmi jelét nem látom annak, hogy ez így lenne. És még is... Bennem van és nem tudom csak úgy elfelejteni. Hogy miért nem? Talán nem is szeretném, talán így könnyebb, mint küzdeni ellene. Nem tudom az okát, csak érzem és kész. Egy jel volna? Bárcsak tudnám... Minden esetre az elfogadás nem is lehet rossz ötlet. De hogy kezdjem?

Hogy őszinte legyek, rövidke életem alatt talán az első 3-4 év volt szerelem mentes. Igen, ez tényleg így van. Na jó...Nem tudom, hogy egy óvodás és kisiskolás gyerek érzéseit lehet-e szerelemnek mondani, de mindig is volt aki tetszett. Szóval mondhatjuk, hogy nem tudok nélküle élni, így azt sem tudom igazán, hogy milyen az, ha az ember nem érez szerelmet.
Mostanában sokat beszélgettünk erről és a környezetemben vannak páran akik épp ezt érzik. És egyikünk sem tudja eldönteni, hogy melyik a rosszabb: reménytelenül szerelmesnek lenni vagy egyáltalán nem is érezni semmit?

20-30 évvel ezelőtt az volt a szokás, hogy a 20 év körüli nők férjhez menjenek. Kislányként mindig is arról álmodoztam, hogy ebben a korban már lesz egy vőlegényem és boldogan tervezgetem majd az esküvőmet. Ehhez képest most itt vagyok egyedül, és körülöttem elkezdődött a "lavina". Pár hónapja elsőként egyik legjobb barátnőm kezét kérték meg, majd lassan jött 1-2 régebbi ismerős is. Furcsa belegondolni, hogy a velem egyidősek esetleg már azon törik a fejüket, hogy mikor legyen az esküvő, hol legyen a lakás, mikor legyen az első gyerek.
Volt már egy-két kapcsolatom szóval nem mondhatom magam ezen a téren "szerencsétlennek". De most még is az az érzésem, hogy én leszek az egyetlen, aki sosem találja meg az igazit, aki sosem alapít majd családot. Pedig ez az egyik legnagyobb álmom.
Biztatásként azoknak, akik abba a csoportba tartoznak, akiknek esetleg még nem volt párja: Az a tapasztalatom, hogy aki sokat vár egyedül az igazira, aki hosszú ideig van párkapcsolat nélkül, miközben körülötte már mindenki túl van legalább egyen, ahogy rátalál a szerinte Igazi férfira, az tényleg rá is talált. :)

Egyébként én azt vallom, hogy mindenkinek megvan a maga párja csak türelmesen kell várni, hogy betoppanjon az életünkbe.
Szóval: Elfogadás, Türelem és a legfontosabb...Boldogság!

Friss

Feltettem néhány régebbi novellámat, nézelődjetek és mondjatok vélemény, kérlek! Sokat számítana Nekem. :)
Valamint nemsokára elkészülök a félbehagyott regényeim és a még el sem kezdettek leírásával, szóval kaptok majd egy kis ízelítőt a nemsokára megjelenő történetekből^^
Igyekszem minden nap jelentkezni és szépítgetni, frissíteni az oldalt.
Csatlakozzatok bátran az én kis Világomhoz:Timcsó

Félek

Mindig is aggasztott, hogy mások vajon mit gondolhatnak rólam. És ez most sincs másképp. Az évek során sikerült valamennyit fejlődnöm, már nem érdekel annyira, de még is félek, hogy egyesek milyen szemmel néznek majd rám, ha megtudják, nekiálltam ennek az egésznek. Félek, hogy majd az ismerőseim kigúnyolnak, mondván: ez egy hülyeség.

De még is...A félelmeim ellenére, vagy inkább éppen azért írok most. Úgy érzem, ha kiírhatom magamból, ha megoszthatom másokkal, főleg olyanokkal, akik ugyanettől szenvednek, sokkal jobban fogom magamat érezni. Tulajdonképpen nincs is mitől félnem!
Mikor középiskolába kerültem, annyira féltem mások véleményétől, hogy semmit sem mertem önállóan megtenni, kimondani. Mostanra már önálló személyiséggé fejlődtem, de néha beleesek abba a hibába, hogy szégyenlem magam azért, amit kimondtam, vagy megtettem. Pedig nem kéne! Senkinek sem kell szégyellnie magát azért, amit tett, vagy mondott. Főleg azért nem, mert már úgy sem változtathatunk rajta :) Amit tettünk, azt meg kellett tennünk. Amit mondtunk, azt ki kellett mondanunk. Ezeken a dolgokon nem éri meg rágódni, hiszen már elmúltak!

Sokat gondolkodom a múlton. Mi lett volna, ha...? Mi lett volna, ha nem megyek el abba a táborba? Mi lett volna, ha hagyom az egészet és továbblépek? Mi lett volna, ha nem hallgatok a barátnőm tanácsára? Nem lennék most ezektől a dolgoktól tapasztaltabb. Nem lennének ilyen szép emlékeim, és ilyen nehéz leckéim. Nem az az ember lennék, aki most vagyok... Az elmúlt két évem nagyon sűrű volt. Megbántottak, én is megbántottam másokat. Aztán megvigasztaltak, boldoggá tettek. És megint összetörtek. Sokat szenvedtem, de mindig volt mellettem valaki, aki segítsen. Ismét szerelmes lettem, majd megint összetörtem, és rájöttem, hogy egy bizonyos valakit a múltamból még sem sikerült elfelejtenem.
Még sincs okom panaszra, hiszen ha jobban körülnézek, van akinek még ez sem adatott meg. Persze nekik is el kell ezt fogadniuk, és be kell látniuk, hogy ez nem marad így örökké! :)
Még mindig valami olyanban reménykedem, amiben nem kéne. De úgy érzem, hogy ennek itt és így még nincs vége! Valószínűleg csak a szívem mondatja ezt velem, vagy inkább a remény, de idővel úgy is minden eldől. Akiknek együtt kell lenniük, azok együtt lesznek, aminek meg kell történnie, az megtörténik. Nem tehetünk ellene semmit!
Nos, hát én az elmúlt két év során váltam azzá, aki most vagyok. És, hogy őszinte legyek: közel vagyok ahhoz a személyhez, akivé válni szeretnék!

A lényeg, hogy senki se bánja azt, amit a múltban tett, ne akarja megváltoztatni azt, ami már megváltoztathatatlan. Amit abban a pillanatban a legjobb döntésnek gondoltál, az akkor tényleg a legjobb döntés volt. Hogy most másképp gondolod, az már úgy is mindegy. Egy tapasztalattal több. A múltra sosem szabad úgy gondolni, hogy milyen rossz, bárcsak másképp történt volna... Csak is úgy szabad visszatekinteni, hogy ennek így kellett történnie, nem bántam meg, és milyen szerencsés vagyok, hogy ebből is tanulhattam!
Légy az, aki lenni szeretnél és SOHA ne szégyelld azt, amit megteszel, vagy kimondasz!

Üdv az én kis világomban

Üdvözlök minden kedves idetévedtet!

Már egy jó ideje gondolkodtam egy blog létrehozásán. Nem újdonság számomra a blogolás, de eddig csak kisebb fanficiket láthattatok tőlem, sajnos azok sem lettek befejezve^^"
Most viszont arra gondoltam, hogy ezen az oldalon megosztom Veletek személyes véleményem, tapasztalataim és gondolataim. Mint a blog címe is mutatja "Fény az alagút végén" egy kis segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik úgy érzik szükségük van rá, és persze Magamnak is. :)
Néha mindenki úgy érzi, hogy elveszett, a gödör legaljára került, hogy már nincs Remény. Van egy jó hírem: Remény mindig van! Csak tudni kell belekapaszkodni, tudni kell meglátni a Fényt minden apró vagy épp nagyobb mélypont közepén is!

De nem csak a lelki bánatok kerülnek ám ide ki, hanem pár alkotásomat, irományomat is szeretném Veletek megosztani. A zene sem áll távol tőlem, de abban még sajnos nagyon kezdő vagyok, így nem biztos, hogy összejön, de ha kitartó vagyok, szeretném megmutatni Nektek gitár covereimet is. Valamint most a fejembe vettem, hogy a fotózást is kipróbálom, így nemsokára (amint sikerül beruháznom álmaim fényképezőgépére) képeket is láthattok Tőlem^^

Ha kérdésetek van, esetleg szeretnétek valamiben segítséget kérni, nyugodtan írjatok, kérdezzetek! :D
Az oldal még nagyon kezdő stádiumban van, ezért szíves elnézéseteket kérem, de addig is terjesszétek és minél több barátot, ismerőst, rokont hívjatok meg ide :D

Nem sokára találkozunk: Timcsó^^