Nagy találkozások, elfeledett dolgok

Ma egy nagyon érdekes dolog történt velem, amit úgy gondoltam, érdemes megosztanom Veletek.

Pár barátommal a Balatonon töltöttük a napot. Egy igazán kellemes kis nap volt, a végére nagyon elfáradtunk mindannyian. Hazafelé egy hosszú, unalmas, egyedül töltött vonatút várt rám. De mint később kiderült, azért a mai napnak is több értelme volt.
Többször is át kellett szállnom, köszönhetően kicsiny hazánk remek közlekedési útvonalainak, ráadásképp majd’ egy órát várhattam a következő vonatra. Egy Isten háta mögötti kis faluban volt az első csatlakozásom, és mivel már jártam erre, tudtam, hogy nagyon fogok unatkozni. De még sem így történt…
A vonatról többen is leszálltunk, de mindenki ment a saját dolgára, én pedig helyet foglaltam a vasúti épület előtt egy padon. A vonat már elment, a vasútállomás meg teljesen kiürült engem és két másik személyt kivéve. Az egyik a kedves kalauz bácsi volt, a másik pedig egy fiatal lány. Körülbelül velem egyidős lehetett, talán pár évvel idősebb, és egy csöppet elvarázsoltnak tűnt. De szimpatikusnak találtam. Hatalmas hátizsák volt a hátán, ebből tudtam elsőre, hogy fesztiválra megy.
-Te is Ozorára mész?-kérdezte, miközben lepakolt mellém a padra.
Én csak egy rövid nem válasszal és egy kedves mosollyal válaszoltam. Ő pedig felfedezőútra indult. Fel-alá sétálgatott a vágányok között, és sok mindent alaposan megfigyelt, majd visszatért mellém.  Olyan természetesnek tűnt, ha lett volna nálam fényképezőgép, biztos megörökítem pár képben.
A vasutas szoba épp a pad mellett állt, a lány pedig beállt az ajtóba, ahol kellemes zene hallatszott ki. Meditációs zene. Írt is valamit egy kis füzetbe. Úgy éreztem, rokonlélek, így hát muszáj volt megszólítanom.
A következő egy órát végig beszélgettük és igazán kellemes volt. Elmesélte, hogy először el sem akart indulni, de ott azon a nyugodt helyen, a meditációs zenét hallgatva és a segítőkész kalauzzal beszélgetve úgy érzi, még is volt értelme elindulnia. Megjegyezte, hogy milyen nyugodt az a vasútállomás, nagyon elnyerte a tetszését. Minden apró kis szépségnek örült, és folyamatosan mosolygott. Jókedve hamar átragadt rám is.
Sosem mertem így szóba elegyedni vadidegen emberekkel, de ő valahogy vonzott. Úgy éreztem, muszáj vele beszélnem. Rengeteg dolgot mondott, ami megragadt a fejemben, amiket alaposan átgondoltam. Sok mindenben egyetértettünk, így nem volt nehéz beszédtémát találnunk. Végül, mikor elérkezett a búcsú, megbeszéltük, ha úgy van, még találkozunk. Egy gyors ölelés, és már ment is a vonatom.

Hát így történt ez a kis kalandom. Igazán semmiség, de még is, valahogy fontosnak érzem. Talán ezt hívják nagy találkozásnak? Biztosan volt valami lényeges dolog benne, egyébként meg sem történt volna, nem igaz?
Pesti lány, azt hiszem, így nagyon élvezte a természet látványát, a hatalmas csöndet körülöttünk. Rájöttem, hogy mostanában egy percre sem pihentem meg, csak pörögtek körülöttem a történések, még csak felfogni sem volt időm. Így meglepő volt számomra az a nyugalom. Ha másra nem is, legalább arra jó volt ez az egy óra, hogy tudatosodjon bennem, muszáj néha lassítani, kiszállni a mindennapokból, és csak úgy magamban lenni, magamra összpontosítani. Kiülni egy csöndes helyre, ahol semmi mást nem lehet hallani a bogarakon és a saját gondolataimon kívül.

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen az emberek élete, szerintem ez elengedhetetlen. A legtöbben már elfelejtettük, milyen is például csak ülni és a csillagokat nézni, vagy ahogy a szél fújja a búzatáblát, a méhek röpködnek körülöttünk. Kell néha egy pár perc, ami csak azzal telik, hogy magunk elé révedünk. Meditálunk. Ugyan is az nem csak abból áll, hogy az ember zengeti az OM-ot. Mindenki úgy tegye, ahogy neki a legmegnyugtatóbb.
Szóval ne higgyétek, hogy önzőség, hetente legalább egy órára meneküljetek el a tömegből, a zajból és élvezzétek a Nyugalmat…