De még is...A félelmeim ellenére, vagy inkább éppen azért írok most. Úgy érzem, ha kiírhatom magamból, ha megoszthatom másokkal, főleg olyanokkal, akik ugyanettől szenvednek, sokkal jobban fogom magamat érezni. Tulajdonképpen nincs is mitől félnem!
Mikor középiskolába kerültem, annyira féltem mások véleményétől, hogy semmit sem mertem önállóan megtenni, kimondani. Mostanra már önálló személyiséggé fejlődtem, de néha beleesek abba a hibába, hogy szégyenlem magam azért, amit kimondtam, vagy megtettem. Pedig nem kéne! Senkinek sem kell szégyellnie magát azért, amit tett, vagy mondott. Főleg azért nem, mert már úgy sem változtathatunk rajta :) Amit tettünk, azt meg kellett tennünk. Amit mondtunk, azt ki kellett mondanunk. Ezeken a dolgokon nem éri meg rágódni, hiszen már elmúltak!
Sokat gondolkodom a múlton. Mi lett volna, ha...? Mi lett volna, ha nem megyek el abba a táborba? Mi lett volna, ha hagyom az egészet és továbblépek? Mi lett volna, ha nem hallgatok a barátnőm tanácsára? Nem lennék most ezektől a dolgoktól tapasztaltabb. Nem lennének ilyen szép emlékeim, és ilyen nehéz leckéim. Nem az az ember lennék, aki most vagyok... Az elmúlt két évem nagyon sűrű volt. Megbántottak, én is megbántottam másokat. Aztán megvigasztaltak, boldoggá tettek. És megint összetörtek. Sokat szenvedtem, de mindig volt mellettem valaki, aki segítsen. Ismét szerelmes lettem, majd megint összetörtem, és rájöttem, hogy egy bizonyos valakit a múltamból még sem sikerült elfelejtenem.
Még sincs okom panaszra, hiszen ha jobban körülnézek, van akinek még ez sem adatott meg. Persze nekik is el kell ezt fogadniuk, és be kell látniuk, hogy ez nem marad így örökké! :)
Még mindig valami olyanban reménykedem, amiben nem kéne. De úgy érzem, hogy ennek itt és így még nincs vége! Valószínűleg csak a szívem mondatja ezt velem, vagy inkább a remény, de idővel úgy is minden eldől. Akiknek együtt kell lenniük, azok együtt lesznek, aminek meg kell történnie, az megtörténik. Nem tehetünk ellene semmit!
Nos, hát én az elmúlt két év során váltam azzá, aki most vagyok. És, hogy őszinte legyek: közel vagyok ahhoz a személyhez, akivé válni szeretnék!
A lényeg, hogy senki se bánja azt, amit a múltban tett, ne akarja megváltoztatni azt, ami már megváltoztathatatlan. Amit abban a pillanatban a legjobb döntésnek gondoltál, az akkor tényleg a legjobb döntés volt. Hogy most másképp gondolod, az már úgy is mindegy. Egy tapasztalattal több. A múltra sosem szabad úgy gondolni, hogy milyen rossz, bárcsak másképp történt volna... Csak is úgy szabad visszatekinteni, hogy ennek így kellett történnie, nem bántam meg, és milyen szerencsés vagyok, hogy ebből is tanulhattam!
Légy az, aki lenni szeretnél és SOHA ne szégyelld azt, amit megteszel, vagy kimondasz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése